2017. tavasza óta járok Ilus nénihez látogatóba. Már régóta megfogalmazódott bennem, hogy idősekkel kapcsolatosan szeretnék önkénteskedni. Amikor egy-egy idős személyt láttam az utcán, összeszorult a szívem, mert olyan magányosnak tűntek. Lehet, hogy nem feltétlenül éltek/élnek családi segítség nélkül, de biztos nehéz a családnak nap mint nap az idős személy mellett lenni, sokkal kevesebb inger éri őket, jobban (biztos nem szándékosan), de el vannak hanyagolva. Úgy éreztem, gyerekeken sokkal többen segítenek, de idősekre kevesebben gondolnak. Nagyon szerencsés voltam, hogy az önkéntes programhoz csatlakozást követően elég gyorsan jött számomra a lehetőség, hogy Ilus nénihez járhatok. Ezen alkalmak nagyon jól tervezhetőek, heti 1-,1,5 óra ugyanabban az időpontban, teljesen a munkához tudtam igazítani ezeket az alkalmakat. Számomra, amit a program ad, az hogy Ilus néni korából fakadóan más szemléletmódban is láthatok, gondolkozhatok együtt valakivel. Továbbá az a pozitív visszajelzés a családja részéről, hogy van értelme az alkalmainknak, mert örömmel vár, készül rájuk (pl. ötletekkel, interneten keresgél nekem valamit) és ez a heti egy alkalom is egy plusz támasz az életében. Beszélgetünk, facebookozunk, sétálunk, mindketten adunk és kapunk egyúttal.