2019. körül fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék önkénteskedni és időseken segíteni. A fiam már huszonéves, édesanyám halálával csak egy családtagom, édesapám maradt, aki vidéken él, így a gondoskodás eltűnt az életemből, legalábbis rendszeres jelleggel, aktívan nem tudom segíteni pl. bevásárlásban. Kisebb keresgéléssel találtam rá az “Idősek barátai” programra, melyre e-mailen jelentkeztem, melyet hamarosan beszélgetés követett. Sajnos épp a járvány kezdetén léptem be az önkéntes munkába, így némi leleményességre is szükség volt, hogy áthidaljuk a helyzet adta megváltozott körülményeket. A covid járvány kezdetekor az idősek veszélyeztetettségével még hangsúlyosabbá vált, hogy segítsük őket akár bevásárlással, gyógyszerkiváltással, tartsuk bennük a lelket, hogy ne szűnjön meg a kapcsolatuk a külvilággal.

A motivációm az volt, hogy át tudom érezni milyen, ha valaki magányos és nincs kihez beszélnie, pedig az is nagyon sokat tud segíteni az egyedüllét enyhítésén. Édesanyám nagyon hiányzik az életemből, úgy éreztem tennem kell valakivel valami jót, kicsi gondoskodás, aki ennek örülne. Mikor először találkoztam Marika nénivel már rögtön szimpatizáltunk. Rájöttünk, hogy sok a közös vonásunk és hasonló irányú munkahelyünk volt – nekem még jelen időben – és Marika néninek még nagyon jó humora is van. Így mára elmélyült a kapcsolatunk, sokszor már ő érdeklődik velem mik történnek, sokkal nyitottabbá vált, nem csak problémákról beszélve, de elmondja mire lenne szüksége. Bizalmi kapcsolat van közöttünk, megbeszéljük mindkettőnk életéről azt, ami segít átlendülni a mindennapi élet nehézségein. Ezen kívül kisebb bevásárlások, gyógyszerei kiváltása, amiben segítségére tudok lenni. De egy jó beszélgetés ér a legtöbbet, éreztetni, hogy még ő fontos valaki számára, ezek a beszélgetések fesztelenek, humorral is fűszerezettek. Az önkéntesség sokat ad nekem, mivel hitet adhatok valakinek, hogy még ő is értékes lehet idős kora ellenére, ezáltal az én segítségem felértékelődik, jó érzéssel tölt el, hiszen úgy adhatok, hogy közben kapok is. Szinte egy nagymamát kaptam a személyében, aki még tulajdonságaiban is nagyon hasonlít az én igazi nagymamámra. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettem 🙂

 

Molnár-Illés Rita önkéntes