fbpx

Tevékenységünket szívesen mutatjuk be a nagyvilágnak. Hiszünk abban, hogy mindenki tud segíteni a magányos időseknek, és elég látni hogy mi mit csinálunk, hogy motivációt kapjon. Szerepeltünk már televízióban, készült rólunk videó- és fotóriport, interjú, cikkek, de az idősek helyzetéről és az önkéntességről szakmai szinten is nyilatkoztunk már. Amennyiben szeretnél rólunk, velünk megjelentetni információt bármelyik médiumon, írj az idosekbaratai@onkentes.hu emailcímre! Figyelmes és körültekintő szervezés után lesz lehetőséged önkénteseinkkel és időseinkkel beszélgetned, a közöttük kialakuló erős emberi köteléket bemutatnod. Köszönjük, hogy ezzel is segíted munkánkat!

Zugligeti kirándulásunk az M1 műsorán

A tavalyi év beszámolóját írván tűnt fel, hogy csak a Facebook oldalunkon említjük meg az M1 “Életkor” c. műsorának 2018. november 23-ai adását, melyben mi is szerepeltünk! Ekkor sugározták ugyanis azt a felvételt, amelyet a zugligeti Lóvasúthoz tettünk. Ezt a programot közösségi adományok segítségével tudtuk megszervezni. A műsor felvételét megpróbáljuk megszerezni, sajnos az M1 médiatárában már nem található. Köszönjük még egyszer támogatóinknak és önkénteseinknek! 2018. 11. 23.

Tovább

Nyugdíjas önkéntesek; festettek és kertészkedtek a segítők

Programunk a Teszünk Szenior Önkéntes Klub önálló kezdeményezéséből jött létre, amelyről szó esik az M1 Életkorok c. műsor június 15-i adásában is. A klub vezetője, Scholtzné Hibay Alíz, és az Idősek Barátai Program önkéntes koordinátora, Kloknicer Erzsébet is mesél a tevékenységeikről (5:06 perctől). https://www.mediaklikk.hu/video/eletkor-2018-06-15-i-adas/ 2018. 06. 15.

Tovább

Idősödő társadalom – egyedül, de mégsem magányosan

https://www.katolikusradio.hu/archivum.php?firstaudioid=9&mev=2018&mho=01&mnap=22&mora=09&mperc=30 Idősödő társadalom – egyedül, de mégsem magányosan – Hogyan működik az “Idősek Barátai” program? Milyen lehetőségeik vannak a magányosan élő időseknek az egyedüllét feloldására? Kik és hogyan tudnak ebben segíteni nekik? Erre a problémára keresi a választ az Önkéntes Központ Alapítvány által működtetett Idősek Barátai Program. 2018. 01. 22.

Tovább

Keress minket!

Önkéntes Központ Alapítvány

Telephely:
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24.

Tel: +36-1-225-0710

E-mail cím: idosekbaratai@onkentes.hu

TÁMOGASD MUNKÁNKAT RENDSZERES ADOMÁNYODDAL!

https://adjukossze.hu/kampany/idosek-baratai-adhatunk-egy-orat-1042

Ajánld fel nekünk szja 1%-odat!

Adószámunk: 18108251-1-41

© Idősek Barátai 2020.