fbpx

jotekonysag

6+1 dolog amit TE is megtehetsz az idősekért idén karácsonykor!

Mindannyian nehéz időszakot élünk most át. Nem tudjuk, hogy a vírus hol rejtőzik, és hogyan gyógyuljunk meg minél hamarabb, ha már elkaptuk?! Magunkra és másokra is különösen vigyázva kell folytatnunk életünket. Az ajándékvásárlások időszaka is elérkezett. De most valahogy más hangulatban közelítünk a karácsonyhoz, hiszen az elmúlt hónapokban feje tetejére állt a világ. Most nagyobb szükségünk van egymásra, mint valaha. Még belegondolni is szomorú, hogy sok idős embernek egyedül kell megküzdenie a jelenlegi embert próbáló helyzettel. Az idősotthonok le vannak…

0
Read More

Gyönyörű koncert a Károlyi kastélyban

Ahogy februárban beszámoltunk róla, a Károlyi József Alapítvány jótékonysági koncertet rendezett március 2-án szombaton a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban az Idősek Barátai Program javára. A koncerten a székesfehérvári Primavera kórus lépett fel, fantasztikusan változatos, élménydús programmal: Passereau, Monteverdi, Schubert, Donizetti, Petrovics, Karai és Kodály művei is felcsendültek. Többen meghatódtunk azon az érzelmi mélységen, melyet a művészek a közönség számára meg tudtak mutatni. Csodálatos élmény volt, köszönjük a Károlyi József Alapítványnak, a Károlyi családnak és a Primavera kórusnak! Természetesen a résztvevő közönségnek…

0
Read More

Jótékonysági koncert a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban

Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a Károlyi József Alapítvány jótékonysági koncertet rendez az Idősek Barátai Program javára március 2-án, szombaton, 16 órakor a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban a  székesfehérvári Primavera Kórussal. A Primavera Kórus színes koncertprogramjában Passereau, Monteverdi, Schubert, Donizetti, Petrovics, Karai és Kodály művei szerepelnek. A koncert a “Károlyi Gasztro Akadémia” esemény zárásaként kerül megrendezésre, a rendezvény során a francia-magyar gasztronómiát ismerhetik meg mélyebben a kulináris élmények iránt érdeklődők és szakmai résztvevők. További információk és helyfoglalás: Károlyi József Alapítvány, Károlyi Kastély,…

0
Read More

Önkéntes Központ Alapítvány

Idősek Barátai Program

1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24.

Telefon: 06-1-225-0710

Email: idosekbaratai@onkentes.hu

Támogasd munkánkat rendszeres adományoddal!

https://adjukossze.hu/kampany/idosek-baratai-adhatunk-egy-orat-1042

Ajánld fel nekünk szja 1%-odat!

Adószámunk: 18108251-1-41